vissza >>

Kommunikációs zűrzavar

  „Kedves Lea! Szerinted kell-e találkoznunk? Üdvözlettel: M.L.”

Ezt a rövid üzenetet egy borongós, őszi napon kaptam. Automatikusan, gondolkodás nélkül jött a válasz: NEM.

Gondoltam, ezt így mégiscsak bunkóság lenne megírni, és az illető is elutasításként élné meg, pedig erről szó sem volt a részemről.

 Mivel az sms írójának „tucatneve” volt - hiszen nekem is két, ugyanilyen monogramú ismerősöm van -, nem tudhattam, hogy az üzenet írója rendelkezik-e némi spirituális tudással, vagy teljesen kezdő a témát illetően, ezért próbáltam a legegyszerűbb és legérthetőbb választ megadni. Sms-ben ugyanis nehéz lett volna kifejteni, miszerint olyan, hogy valamit „kell” vagy „nem kell” megtennünk, nem létezik. Legalábbis az én világomban nem. Mindig, mindenhol hangsúlyozom a szabad akarat fontosságát.

 Ha az illető azt kérdezte volna, hogy „Lea, mit mondanak az Angyalok, szükségem van a tanácsaidra?” – ebben az esetben megkérdeztem volna az Angyalokat, és aszerint jártam volna el, amit válaszolnak.

Ha azt írta volna „Szia Lea! Rég találkoztunk, összefuthatnánk egy beszélgetésre!” – szíves örömest igent mondtam volna.

De erre a kérdésre, hogy kell-e találkoznunk, nehéz konkrét választ adni.

 Jó szokásomhoz híven, próbáltam szimplább, ám egy picit „észhez térítős” választ adni: „Ezt neked kell tudnod, ne passzold át másra a felelősséget.”

Ha ezoterikus tanokban jártas személyről van szó kapcsol, és másként teszi fel a kérdést. Ha először kér ilyen módon segítséget, akkor legfeljebb elnézést kér, hogy nem tudja ilyenkor mi a szokás.

 Persze a válasz egész másmilyen volt, így az illetőt is egy egész másmilyen kategóriába kellett sorolnom.

Természetesen rendre utasított, hogy nem szokta ő másokra hárítania felelősséget, és hogy most már meg is kapta a választ. Érzékeltette, hogy rám tuti biztos nincs is szüksége és közölte, hogy éljek jól.

Őszintén szólva, megsajnáltam. Nehéz lehet ekkora egót cipelni. Ösztönösen az „Őszinte részvétem” üzenetre nyomtam rá.

 Beismerem, hogy ez így, egyesek szemében bunkóságnak hat, de ismerik már azt a megnyilvánulásomat, hogy „aki mindig udvarias, az általában nem őszinte – aki mindig őszinte, az általában nem udvarias”.

Én a lehető legjobb módon akartam segíteni, és tessék, ez lett belőle. Megint engem fognak nagyképűnek és beképzeltnek nevezni, amiért leütöttem egy feldobott labdát.

 Mivel minden nap kérem az Angyalok támogatását abban, hogy legyenek jelen minden egyes beszélgetésemnél, tudom, hogy a lehető legpontosabb választ adtuk az sms írójának, még akkor is, ha az emberi elvárások ezt egészen másképp értelmezik.

 Kívánom Kedves Olvasóim, hogy ne kerüljenek ilyen csapdába, és amikor valaki figyelmezteti Önöket a kommunikációs hiányosságaikra, sértődés helyet legyen lélekjelenlétük korrigálni! Akkor biztosan megkapják az elvárásaiknak jobban megfelelő válaszokat.

 Nem vagyok hajlandó olyan személlyel dolgozni, aki nem hajlandó felelősséget vállalni sorsa alakulásáért!

 Valószínűleg a mai napig sem érti ez a Velencei-tó környéki hölgy, hogy miért dobtam ki. Lássuk csak, melyek is voltak az árulkodó mondatai?

 Először is: több mint fél órát késett. Ez rendben lett volna, ha legalább egy sms-t küld, hogy „elnézést, kések”, vagy legalább megkérdezte volna, hogy tudom-e így fogadni.

Történetesen aznap éppen el kellett mennem közvetlenül a találkozónk utána, így még öt perc késés is nehezen fért volna bele. Kérdeztem, hogy miért nem szólt időben, akkor módosíthattam volna a taxi-előrendelés időpontját, mire közölte, hogy nem hordja magával a telefonszámomat.

 Mivel gyerekkel érkezett, megkérdeztem, hogy tulajdonképpen milyen kezelésre jöttek, mire a válasza ez volt: „Maga állítólag beszélget az Angyalokkal.”

Állítólag beszélgetek... Nem azért jött, hogy segítséget kérjen, hanem hogy megnézze, igaz-e ez az állítás. Felakadt a szemem, de még nem szóltam.

 Kérdeztem, hogy akkor miért hozta a gyereket, mire a válasz: „Mert jönni akart.”

Nem az anya dönti el, hogy hova mehet vagy nem mehet a gyerek, hanem a gyerek manipulálja az anyját. Kedvem lett volna rákérdezni, hogy „Mondja hölgyem, ha a gyermek meg akarja nézni, hogy mit csinál az ágyban a férjével, azt is megengedi neki csak mert a kisfiú azt akarja?”

Tekintettel a gyerekre, még ekkor sem szóltam semmit.

 Megkérdeztem, hogy olvasta-e az oldalamat, ahogy tanácsoltam?

Közölte: ”Az az oldal nem nyitható meg.”

Nos, itt szakadt el a cérnám.

Nem azt mondta, hogy nem tudja megnyitni, ó, nem! Az én oldalam a hibás abban, hogy nem nyitható meg.

Nem ő tökölte el az időt, hanem a forgalom akadályozta meg, hogy időben érkezzen.

Nem azért nem volt nála a telefonszámom, mert nem gondolta, hogy esetleg szüksége lehet rá, hanem mert a telefonszámom nem akart nála lenni.

Nem kért elnézést a 35 perces késésért, mert nekem örülnöm kellett volna, hogy egyáltalán eljött.

Nem azért jött, hogy segítséget kérjen, hanem azért, hogy letesztelje az én állítólagos képességeimet.

Nem vállal felelősséget a gyermek neveléséért sem, és ráadásul az én oldalam az, ami spirituálisan neki nem akar megnyílni.

 Rosszul voltam ennyi hárítástól.

Közölte, úgy érzi, nagyon negatív vagyok vele. - Nem ő az, aki rosszul csinál valamit, inkább engem vont felelősségre.

 Úgy éreztem, nincs több mondanivalóm. Szóltam, hogy csak akkor jöjjön vissza, ha megtalálta a választ a kérdésre.

 Nagyon szomorú, hogy ilyen emberek gyermeket nevelnek.

Nem tudok mit tenni az ilyen típusú emberekkel, mert az angyalozás érett személyiségeknek való, habár az ezotéria gügyögős vonala pont az ilyen viselkedési formát kedveli. Én nem.

Engem is kidobott annak idején egy-két spirituális mester. Dúltam-fúltam is egy ideig, aztán el kellett ismernem, hogy igazuk volt, és a mai napig hálás vagyok érte, hogy idejében észhez térítettek.

 Ha nincs meg a felelősségtudat, és nincs meg a tisztelet afelé a személy felé, akitől segítséget várunk – ne reméljünk pozitív fogadtatást!