Nyitó oldal Új Fontos

   R!

Stories

Média Szolgáltatások Gyógyszervíz Írásaim Kapcsolat
 

 

 

 

 

 

 

 

vissza >>

SZELLEMJÁRÁS


Valószínűleg már Önök is tapasztalták Kedves Olvasóim, hogy különös borzongást éreznek bizonyos helyeken. Hideg futkosott a hátukon, amikor régi vesztőhelyeken jártak, amikor régi kínzóeszközöket láttak, egykori csatatéren vagy egy neves kriptában tettek látogatást.

Mint már többször említettem, még abban a pillanatban is, amikor az emberi szív egy utolsót dobban, amikor itt az ideje, hogy a lélek elhagyja földi mivoltát és távozzon e bolygó légköréből, akkor is rendelkezik a szabad akarattal. Mégpedig úgy, hogy igényli-e a szellemvilág segítségét vagy sem.

Az Istenhitet, a vallási meggyőződést bizony a lélek magával viszi a halálba is. Ez persze elsősorban a spirituálisan kevésbé fejlett lelkekre vonatkozik. Ha valaki spirituálisan tudatos életet élt, annak az átkeléstől sincs mit tartania. Ha azonban a haldokló nem kér segítséget, sőt nem is hisz semmilyen túlvilági életben, akkor gyakran előfordul, hogy a lelke ott ragad, ahol az életét élte. Bizonyos szakirodalmak ezt röghöz kötött lelkekként emlegetik.

Persze több oka is van annak, ha egy lélek itt ragad.
Lehet oka egy fel nem dolgozott harag, egy meg nem oldott kapcsolat, egy szeretett személy féltése, sőt, a reá való féltékenység is. De vannak lelkek, akik csak azért ragadtak itt, mert ragaszkodtak bizonyos tárgyakhoz, területekhez, és vannak lelkek, akik azért nem hagyták el eme dimenziót, mert egyszerűen kedvelik, ha jelenlétükkel ijesztgethetik az embereket, ha bosszúságot okozhatnak nekik.

Amikor lakást tisztítok, van szerencsém tapasztalni mindegyik opciót.
Sokan ismerik a kopogó szellem jelenséget, amikor zajok jönnek az emeletről, pedig senki sincsen ott, koppan az asztal, nyikorognak a bútorok, vagy kinyílik magától az ajtó. Néha olyan esetek is vannak, amikor halványan kivehető a „kísértet” alakja. Azt azonban kevesen tudják, hogy a szellemek „meglátásához” is kellenek bizonyos képességek, de még a tárgyak nyikorgatásához is. Tápláló energia nélkül ugyanis semmilyen lény sem tud megnyilvánulni.

Egyes újságírók részéről láttam naiv próbálkozásokat, azt hitték, lefilmezhetik a szellemeket. Engem is hívtak egy olyan esethez, amikor egy miskolci nagy létszámú család állította, hogy szellemek randalíroztak a családi házukban. Éjjelente fényeket láttak, hangokat hallottak, sőt, azt is érzékelte a családfő, hogy néha valami átsuhant a szobán, s közben hideget éreztek a lábuknál.

Az ötgyermekes családban egyértelműen észrevettem az egyik kislányon, hogy képes az ód-energia átadására, így a szellemek meg tudtak nyilvánulni a fizikai síkon is.
A szemfüles filmeseknek viszont - mivel nincsenek tisztában bizonyos univerzális törvényekkel, és nem gondoskodtak arról, hogy a felvételnél olyan személy legyen jelen, akinek megvannak a szellem látásához szükséges adottságai - csak a nagy semmit sikerült lefilmezniük.

A tévében leadott anyagban persze azt sugallták, hogy nem is voltak szellemek, pedig ami hiányzott, az a műveltség és az alázat volt a téma iránt a stáb részéről.

Pedig a felvétel előtt megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy miként működnek ezek a dolgok, de meg sem hallgattak, inkább egy kollégámhoz fordultak, aki viszont nem igazán tudta kezelni a filmeseket.

Hiába jeleztem nekik, hogy pár nappal az említett események előtt a falunkban, ahonnan származom, az egyik szomszéd fiúnak sikerült lefilmeznie egy szellemet… Meg se kérdezték a falu nevét. Pedig személy szerint én még sosem láttam hitelesebb felvételt.

A film készítője nem is vette észre, hogy mit vett fel, csak otthon figyelt fel rá, amikor megnézte az anyagot.
A fiatalember amúgy maga is rendelkezik különböző érdekes képességekkel, amelyek idővel sokat segíthetnek majd az emberiség fejlődésében.

Javaslom nyitott szívvel megnézni az anyagot. Fel lehet fedezni rajta a szellem öltözékét is, amit direkt nem írok le, hogy az olvasó maga fedezhesse fel. A ruha amúgy megegyezik a várhoz fűződő legendák egyik alakjának ruházatával. Ezt a legendát a későbbiekben majd csatolom.

Egy dolog mindenesetre tény, gyermekkoromban mindig rettegtem felmenni a várba, sőt, egyenesen pánik fogott el, ha egyedül hagytak a domboldalon, a többiek pedig eltűntek az erdőben vagy a sziklák mögött.
Az az igazság, hogy amióta tudom kezelni a képességeimet még nem voltam fenn a romoknál, de a nyáron feltétlenül felmegyek, hogy esetleg felvegyem a tornai vár szellemével a kapcsolatot.

A linkre kattintva a film megtekinthető.

http://www.youtube.com/watch?v=2bFl0l99Rxk

  Copyright © 2006-2007 Leas.ws | All rights reserved.

Legyen a [leas.ws] a kezdõlapom!