Nyitó oldal Új Fontos

   R!

Stories

Média Szolgáltatások Gyógyszervíz Írásaim Kapcsolat
 

 

 

 

 

 

 

 

vissza >>

FÖLDI HELYZET – JELENTÉS
Készülő könyvem bevezetője

Manapság minden egyes ezoterikus, vagy misztikus tanokkal foglalkozó iromány azzal foglalkozik, hogy Földünk és vele együtt a lakossága, tehát mi emberek is a Vízöntő korába léptünk.

Mit is jelent mindez pontosan? - erre kevesen tudnak egyértelmű választ adni.
Az új-kor legfőbb jellemzője, hogy mindenki mást akar. Ez még érthető és befogadható volna, azonban mindenki más, és mást akar, mint mások.

Az emberek általában azt már nem tudják, hogy mi az a más, amit akarnak, de azt legalább nagyon akarják.
Egyetlen biztos kiindulási pont van csupán, ami a pillanatnyi helyzet, de pont ez az, amit senki sem akar. Bármi jó, ami más, csak ne az legyen, ami most van.

Lényegtelen, hogy mit veszítünk el a más akarása közben, kit hagyunk figyelmen kívül, csak meglegyen az a bizonyos más.
Nem jó a meglévő vallási irány, más kell, nem jó az iskolarendszer, más kell, nem kell a megszokott partner, más jobb lenne, nem jó a szokványos bútor, másik kell, nem kell az étel, amit az őseink fogyasztottak, abból is más kell, sőt már az ősi ünnepek sem elég jók, azok helyett is valami más kell.

Nos, ez a vízöntő legpontosabb ismérve. Nem kell a hagyományos, valami új kell helyette, de az nagyon.

A házasságok, párkapcsolatok sorra esnek szét, mivel a felek meg sem próbálják megérteni egymást, helyrehozni a hibákat akkor, ha a más kívánatosabb, egyszerűen csak azért mert más.
Persze egyéni felelősséget sem vállal senki a kudarcért, mindig a másik a hibás, mivel ő az, aki máshogy látja a dolgokat és mindig mást akar.
Kivételes elfogadó és alkalmazkodó képességgel kell rendelkeznie annak, aki ebben a korban képes fenntartani egy kapcsolatot, legyen az akár házastársi, baráti vagy üzleti.

Az persze kérdéses, hogy az ilyen önzetlen emberek az elmúlt kor őskövületei vagy a jövőből érkeztek és példát mutatnak, mint elérendő szakaszt az emberi faj fejlődésében? Erről is mindenkinek más a véleménye.

Azok, akik az ezoterikus tanításokban keresik az új-kori tanításokat, átmenetileg komoly élvezeti forrást találhatnak írásaimban.
Miért átmenetileg? Mert akit magával ragadott a vízöntő szele, vagy hogy stílusos legyek, sodorja a víz, az egy idő után már mást fog akarni. Én is csak egy elrugaszkodási pont leszek, ami csupán arra jó, hogy megmutassa, mi az, ami biztos, hogy nem kell.

Hosszú távon azok számára nyújthatnak hasznos időtöltést az írásaim, akik nem engedik, hogy az elemek irányítsák a sorsukat.
A vízöntő legfőbb tanítása, hogy ne csak sodródjunk az áradattal, hanem tanuljuk meg uralni az energiákat! Ne az anyag irányítson bennünket, hanem tanuljuk meg használni a matériát a saját érdekünkben!

Csak azok számára lesz igazán hasznos a könyvem, akik hajlandóak szembenézni saját korlátaikkal és nem másokban keresik a hibát, nem hárítják át a felelősséget. A legfőbb irányelv számomra, az élni és élni hagyni, vagy vízöntő-kori logikával élve: keresni a mást és másnak is hagyni, hogy más legyen.

Az élni hagyni elvébe számomra az is beletartozik, hogy nem fontos szeretnek-e vagy sem. Ha valaki a sötét erők kiszolgálójának tart, teljesen rendben van. Ő biztosan máshogy látja a dolgokat, mint ahogyan én, az ő látószögéből valószínűleg én olyannak vagy annak látszom.
Ilyenkor azt szoktam az illetőnek kívánni, hogy idővel merjen másként látni, máshonnan nézni és engem is lásson egyszer másként.

Remélem, azért lesznek páran, akik azonosulni tudnak az én másként gondolkodásommal, és segítségükre tudok lenni abban, hogy másként lássák a világot. Hol szebbnek a jelenleginél, hol ijesztőbbnek a valóságnál, de azt garantálni tudom, hogy MÁSKÉNT!

  Copyright © 2006-2007 Leas.ws | All rights reserved.

Legyen a [leas.ws] a kezdõlapom!