Nyitó oldal Új Fontos

   R!

Stories

Média Szolgáltatások Gyógyszervíz Írásaim Kapcsolat
 

 

 

 

 

 

 

 

vissza >>

AZ IDEÁLIS IDEÁL

Azt hiszem, alig akad olyan hölgytársunk, aki élete során ne próbált volna meg legalább egyszer diétázni.
Még soha, semelyik korban nem volt ennyi tudományos alapokra épülő tuti biztos fitnesz program, diétás étrend, csodálatos étrend kiegészítő, de valahogy mégsem változott a telt és a piszkafa nők aránya az úgymond ideális testalkatúakhoz képest. Egyáltalán ki adott engedélyt emberek bizonyos csoportjának arra, hogy eldöntsék milyen az ideális női alkat?
Miért hiszik el nekik tömegek, hogy ők ezt még a Teremtőnél is jobban tudják?

Először vegyük górcső alá azokat az embertársainkat, akik jelen korunkban úgymond a trendit diktálják.
Mindjárt a legelején a divattervezőket említeném, akik általában homoszexuálisak, tehát nem hozza őket lázba a női test látványa.
Rossz nyelvek szerint ruhakreációikat tizenéves fiúk ihletik, akik nem rendelkeznek semmilyen nőies domborulattal, így persze viselni is csak olyan manökenek tudják, aki alkatilag beleférnek a megálmodott modellbe.

Nézzük tovább.
Ahhoz, hogy ezek a csodás alkotások eljussanak az egyszerű néphez különböző sajtóorgánumok közreműködése szükséges. A médiában többnyire merkúri energiákban bővelkedő emberek dolgoznak. Erre az energiára jellemző, hogy egyszerre női és férfi, vagyis androgün. Így formailag ismét olyan alkatot helyeznek előtérbe, amely nem rendelkezik a nőiességre jellemző domborulatokkal.

Tehát ettől a csoporttól sem várhatjuk el, hogy hiteles szakértője legyen annak, miként is kéne kinéznie egy nőnek. Általában olyan hölgyeket helyeznek előtérbe, akiket elég mutogatni, nincsen igazán értelmes mondanivalójuk, domborulataik pedig szilikontól duzzadnak.

A valódi női energia napjainkban szinte szégyellni való dolog lett. Egyesek által diktált tévképzetek miatt az ősenergiák nem kapnak helyet a társadalomban, pedig kivétel nélkül mindannyiunk lelkivilágának fejlődéséhez szükség volna a Hold energiáira, a Hold odaadására, gondoskodására, táplálására.

Az a hölgy, aki teljében van ennek az energiának általában teltebb alkatú, mivel ez az energia kerekebb formákat hoz létre. Azok a hölgyek viszont, akik szilikonnal próbálják elhitetni velünk, hogy rendelkeznek ezzel az energiával, elsősorban saját magukat csapják be.

A médiából özönlenek a jobbnál jobb ötletek azzal kapcsolatban, hogy miként szabaduljunk meg a súlyfeleslegtől. Ezek egyeseknél sikeresek, de a többségnél nem válnak be.
Miért is van ez így?
Valahogy mindig mindenki elfelejtkezik arról, hogy bár bizonyos értelemben egyformák vagyunk, mégis mindenki másként van összerakva. Ugyanazon energiákkal rendelkezünk, de mindannyian más és más arányban elosztva, ki-ki saját életfeladatainak megfelelően.

A szaturnuszi energiákat kordában tartó módszer csakis olyanoknál fog hatni, akiknél a Szaturnusz van túlsúlyban. De ha egy másik energia túlcsordulásáról van szó, akkor a törekvésünk hiábavaló, nem lesz sikeres a módszer.
A teljesség igénye nélkül felsorolnék pár összefüggést. Részletesebb információk majd a készülő könyvemben lesznek.

Túl sok Hold jelenléte túlérzékenységhez vezet. Ezek a hölgyek a fel nem dolgozott sérelmeiket, félelmeiket a vízháztartásukban raktározzák el. Ennek a típusnak hiába ajánlanak bármilyen pirulát, edzésprogramot, nem fog segíteni.

A Hold energiáit elsősorban lelki sérüléseket oldó gyakorlatokkal lehet kordában tartani. Ide tartoznak az önismereti tréningek, a kineziológia és minden egyéb módszer, ami a lélek-vizét megtisztítja.
A Hold-energiákat levezethetjük a házimunkákkal, főzéssel, másokról való gondoskodással, de akár úszással, csónakázással is.

Ha Marsikus energiák égisze alatt született asszonytársunk, akkor nagyobb izomtömeggel áldotta meg a sors. Neki a mozgás lesz az, ami segítséget nyújt alakja formálásában.
Ne feledjük, a Mars férfi energia. Az izmos hölgyek pedig olyan férfiak számára vonzóak, akik híján vannak ennek az energiának, esetleg látens homoszexuálisok. A marsikus energiák levezethetők rockzenei koncerteken, vagy valamilyen klubtevékenységgel is.

Mint már említettem a Merkúr androgün külsőt predesztinál. Akiben sok van ebből az energiából, annak nem kell tartania a túlsúlytól. Nagyobb viszont a hipochondria veszélye, és nagyobb a hibás önkép okozta hiszti is, mint a valódi probléma.

Nekik a változásra a hydro-colon terápia a legjobb módszer. Ha pedig le akarjuk vezetni a felhalmozódott merkúri energiáinkat, akkor olyan helyre menjünk szórakozni, ahol kibeszélhetjük magunkat. Nem lelkizésről van szó, azzal a Holdat hozzuk lendületbe. Itt csak egyszerű, könnyed ismerkedésekről van szó.

A Jupiter nem osztja meg a nemeket. Egyformán hat mind a nőre, mind a férfira. Fő jellemzője a nagy pocak, nagy fenék, vastagabb láb. Ha ilyen típust látunk, biztosak lehetünk abban, hogy születésekor jó sok jupiteri energiát raktak az angyalok a kosarába.

Erre a típusra jellemző a lassú anyagcsere, a nyirokrendszer elzáródása, vagyis nekik találták ki a méregtelenítő kúrákat.
Meditációval, magasabb spiritualitás keresésével szintén ezt az energiát hozzuk mozgásba.

A Vénusz kimondottan női energia, de férfitársainknak is kijut belőle bőven. Ha valakinek a csípője látványosan szélesebb a derekánál biztos lehet benne, hogy elégséges vénuszi energia jutott neki erre az életre.

A Vénuszt a legegyszerűbb lemasszírozni. Az érintés ugyanis az, ami beindítja ezt az energiát. Fogyasztómasszás, mézmasszázs, csoki pakolás, iszapfürdő, vagyis minden, ami kényeztet az megfelelő az energia megmozgatására.

Természetesen a testi szerelem lenne a legoptimálisabb formája a fogyókúrának, de valamiért az ilyen típusú hölgyek többnyire olyan férfiakat vonzanak be párként, akik leginkább dekorációként kezelik őket, nem pedig partnerként.
A Vénuszi idomokkal megáldott hölgyek gyakran kerülnek kirakati baba szerepkörbe, így szexuális élmények helyett testük egyéb kényeztetésre szorul.

A Szaturnusz inkább merevséget, mint túlsúlyt okoz. Az akupunktúra és a böjt az, ami ezt az energiát beindítja. Ha a merev gondolkodás okozza a problémákat kiváló módszer rá mind a kettő. Minden más hosszútávon kudarcra van ítélve, csupán átmeneti megoldást hoz.

A Szaturnusz sem köthető nemhez, inkább sorstendenciát jelöl. Akik e bolygó égisze alatt születtek többnyire szikár, csontos, céltudatos emberek.
A böjt nekik lett kitalálva, csak sajnos bizonyos esetekben, ha egyedül erre az energiára fókuszál az illető és nem vigyáz arra, hogy a gömbölyűbb energiáknak is életteret adjon, akkor fanatizmussá nőheti ki magát.

A Nap elsősorban férfienergia. Aki bővelkedik ezzel az energiával, az szeret a középpontban lenni, mindig mutogatni akarja magát. Velük van tele a média. Lényegtelen, hogy se eszük, se tehetségük, szerepelnek mindenáron. A televízió pedig imádja őket.

Egy szilikonnal felturbózott, nyuszis magazinból kiugrasztott hölgy sokkal nagyobb teret kap a sajtóban, mint a színművészek, írók vagy a tudósok. A meleget adó Nap energiáit áramoltató médiakreatúráktól várja el ugyanis a közönség, hogy hétköznapjaik bearanyozódjanak, amire ködösítéseivel a média még rá is tesz egy lapáttal.

Persze az emberek a lelkük mélyén érzik, hogy át lettek verve, és hogy hamis az az energia, amit el akarnak nekik adni, de senki se mer szólni, senki se mer ezen változtatni.

Talán az a legnagyobb probléma, hogy az emberek többsége nem is érti mi a baja, csak azt tudja, hogy egyre frusztráltabb, egyre elégedetlenebb.
Talán be kellene fejezni önmagunk és mások becsapását a hamis ideálokkal. Legyünk tisztában végre saját lehetőségeinkkel és képességeinkkel, fogadjuk el különbözőségeinket és ne akarjunk olyan emberek által megszabott ideálokra hasonlítani, akik még saját maguk korlátaival sincsenek tisztában.

Végezetül pár mondat arról, hogy bizonyos típusú nőket kedvelő férfiak milyen skatulyákba zárják magukat. Remélem, kellő humorral rendelkeznek mindkét nem olvasói ahhoz, hogy szembesüljenek a tényekkel!

A nagymellű nőkhöz azok a férfiak vonzódnak, akik anyai gondoskodásra vágynak. Nagyon veszélyes becsapni őket szilikonnal, mivel ez idővel komoly frusztráltsághoz vezet. A Hold energiája az, amire vágynak, és ezt csak egy Hold típusú nő tudja számukra megadni.
Ha ilyen pasiba szeret bele valamelyik Kedves Hölgyolvasóm, ám mellei aprók, akkor gondoskodásával, finom ételek főzésével és elfogadással tudja partnerének ezt az energiát megadni.

Azok a férfiak, akik a csupa izom nőkhöz vonzódnak férfi energiákat szeretnék kiegészíteni kedvesük által. Ha az izmokhoz kellő akaraterő is társul az asszonynál, akkor kiváló segítsége lehet egy olyan férfinak, akit támogatni kell fizikailag. A sok Mars energia kitűnő az őrző-védő helyzetekben.

A merkúri aprócska, ám roppant bőbeszédű hölgyekhez azok a férfiak vonzódnak, akik nem szeretik az ügyintézést, a konfliktusokat, inkább átadjál ezeket a tevékenységeket az asszonynak.
Egyébként a nővel szembeni nagy magasságbeli vagy súlybeli fölény a férfinál önbizalom hiányra utal. Kisebb partner mellett nagyobb a fizikai fölény, jobban érvényesül a férfi nagysága.

A jupiteri, dús idomokkal megáldott nőtársaink a kissé link férfiak ideáljai. A korpulens alkat egyben toleranciát, de nagyfokú naivitást is sejtet, sejtethet. A teltebb alkatú hölgyeknek jobb a humorérzékük, így partnerük hűtlenségét is könnyebben megbocsátják.

Azok a férfiak, akik csak a vénuszi idomokkal megáldott nőket hajlandóak emberszámba venni, sajnos csak tárgyként kezelik a nőt. És ha az asszony felett eljár az idő, akkor azon nyomban le is cserélik.

Ha egy nő nem rendelkezik homokóra alkattal, akkor ezt az energiát becézgetéssel, simogatással, masszírozással tudja áramoltatni.
A sok szaturnuszi energia sovány, szikár alakot eredményez, olyan emberre utal, aki szigorúan betartatja a rendet, ugyanakkor kiválóan ösztönzi is partnerét a jobb teljesítményre. Ha egy férfi karriert akar befutni, egy szaturnuszi nővel biztosan sikerülni fog neki.

A napszerű hölgyeknél a magamutogatás áll az első helyen. Hozzájuk tényleg olyan partner illik, aki anyagilag is állni tudja a versenyt az állandóan változó divatirányzatokkal. Sok vékonyabb pénztárcájú pasi ábrándozik róluk, de „megvenni” csak kevesen tudják őket.

Nos, uraim, az, hogy milyen típusú nőkhöz vonzódnak, talán többet árul el Önökről, mint amennyit megmutatnának magukból. Minden esetben, amikor egy nőt minősítenek, tulajdonképpen nem rájuk, hanem saját magukra akasztják a címkét. Ha több toleranciával, nagyobb elfogadással közelednének azon hölgyek felé, akiket nem éppen az Önök ideálja szerint alkotott meg a Teremtő, akkor a sors Önök felé is adakozóbb lenne!

  Copyright © 2006-2007 Leas.ws | All rights reserved.

Legyen a [leas.ws] a kezdõlapom!